Alex Romero gyorsan lépdel felfelé a pókeres ranglétrán. Már a játékot tanuló fiatal játékosként is olyan eredményeket ért el, amelyekre a legtapasztaltabb profik is büszkék lennének. És nem tervezi, hogy megáll.
A Spanyolország déli részén, Andalúziában élő Alex útja kezdetben másfelé is vezethetett volna. Még 2020-ban is fizioterapeuta volt, aki hobbiból pókerezett. Természetesen voltak izgalmas eredményei, de Alex még nem szánta el magát, hogy mindent erre a lapra tegyen fel.
Ez a pandémia alatt változott meg, amikor annyira elmerült a játék tanulmányozásában, mint még soha. Ahogy mondják, gyakorlat teszi a mestert, és noha beletelt pár évbe, Alex egyszer csak learathatta a babérokat elkötelezettségéért. 2022-ben szépen szerepelt az EPT Monte-Carlo főversenyén, ahol a 9. helyen végzett, és 69 990 €-t, pályafutásának legnagyobb nyereményét szerezte meg.
Aztán 2024-ben robbantott a PokerStars UK & Ireland Poker Tour (UKIPT) versenyen, négy különböző eseményen összesen több mint 49 000 £ nyereményt szerzett. A turné végén, a Nottinghamben tartott finálén Alexet a UKIPT Év Játékosává választották a koronára esélyes versenytársai, Artús Giménez és Víctor Caballero legyőzését követően. Abban az évben trófeát is szerzett 5 925 € mellett, miután megnyerte az Irish Openen a no limit holdem headsup bajnokságot.
A posztó mellett elért teljesítménye önmagában is lenyűgöző lenne, de a komoly eredményeknél sokkal több rejlik ebben a feltörekvő csillagban. Alex nemcsak a PokerStars nagykövete, hanem élő eseményeink spanyol kommentátora is, akinek a közvetítései ugyanolyan szenvedélyt és elkötelezettséget sugároznak, mint amit az asztaloknál láthatsz tőle.
Pályafutásának csúcspontjai alapján biztosan nem csak a szavak embere, így a jövőben még sokat fogsz látni és hallani róla.
Alex kizárólag a PokerStarson pókerezik online, ahol „and1ero” felhasználónéven játszik.